A fogorvosi kezelés fényeinek emléke

Régebben mindig nyomasztott a fogorvosi székbe, illetve „fekhőhelybe” való belepréselődés és azt sem szeretem, ahogy a számba, arcomba belevilágítanak. Megijesztett ez egész életemben

Ehhez képest egy olyan jó hangulatú, ragyogó környezetben környezetben vettem részt nemrég egy annyira elviselhető kezelésen, hogy teljesen megváltozott a véleményem. Még fogkő eltávolításban is részesültem, a kiinduló pontja a „kalandomnak” pedig a fogorvosbudapest.info oldal volt.

Akár fogkő eltávolítás kéne nektek is szeretnétek, akár valami mást szeretnétek, keressétek fel szerintem ennek a rendelőnek az oldalát! A honlap tartalma átfogó, közérthető, és jól strukturált. Az olvasó gyorsan képet kaphat ott arról, hogy milyen szolgáltatásokat kínálnak, és hogy milyen problémák esetén érdemes hozzájuk fordulni. Az egyes beavatkozásokat laikusok számára is világosan magyarázzák el, nem túl technikai a nyelvezet, és gyakran alkalmaznak hétköznapi példákat, hogy az olvasó könnyen tudjon kapcsolódni.

Ez jó jel: arra utal, hogy a praxisban valószínűleg hangsúlyt fektetnek arra, hogy a páciensekkel türelmesen és érthetően kommunikáljanak. Én is ebből indultam ki és nem csalódtam.

Az üzenetük tényleg empatikus: azt sugallja, hogy nem szégyen, ha valaki fogproblémákkal küzd, és hogy van megoldás. Nem csak egészségügyi, hanem esztétikai szempontokat is figyelembe vesznek – ez sok embernek fontos. Külön kiemelik, hogy nem kell kompromisszumot kötni az egészséggel – ez egy tudatos, erős üzenet.

Széles a szolgáltatási paletta is. Lefedik az esztétikai fogászatot, fogpótlásokat, koronákat, hidakat, implantátumokat, fogfehérítést, fogszabályozást stb. Az implantátumokról szóló rész különösen részletes, ami arra utal, hogy ez náluk gyakori beavatkozás lehet, tehát van benne tapasztalatuk.

Többször említik, hogy a legmodernebb eszközökkel dolgoznak. Ez bizalmat kelthet azokban, akik félnek a régi, fájdalmas beavatkozásoktól.

Könnyű a kapcsolatfelvétel is velük. Az időpont-egyeztetés lehetősége többször is fel van kínálva!

fogkő eltávolítás